A Bükki Nemzeti Park
Az 1976-ban alapított Bükki Nemzeti Park elsõ hegyvidéki
nemzeti parkunk, s igen gazdag földtani, felszínalaktani, botanikai,
zoológiai és kultúrtörténeti értékekben.
A hegység változatos szerkezeti, kõzettani adottságaira
alapozva sokszínû formakincs képzõdött. Ugyanakkor
kevésbé ismertek, mint a többi természeti érték,
ugyanakkor bennük menet közben is gyönyörködhetünk
ezért elsõsorban a földtani és felszínalaktani
értékeket mutatnánk be.
A Bükkalja felszínalkotó kõzetei mintegy 21-12 millió
év között, a Kárpát-medence magmatizmusának
intenzitásmaximuma idején, többször ismétlõdõ
vulkáni törmelékszórások során 400-500
m vastagságban rakódtak le. A kémiai tulajdonságaik
alapján riolitos-riodacitos összetételû vulkáni
tufák elég változatosak; a könnyen porlótól
az összesült, kemény tufaváltozatokig több típus
is elõfordul.
Elsõként a kaptárkövekkel találkozunk a Mangó-tetõ
oldalában, amelyek anyaga viszonylag homogén szürkésfehér
színû, kézzel morzsolható horzsakövekben dús
tufa, ami vízi leülepedési környezetre, esetleg a lerakódással
egyidejû áthalmozódásra utal. A formákat mintegy
2 millió éve a folyóvizek preparálták ki
zömében a Ny-D-DNy-i völgyoldalakon, a lejtok inflexiós
pontja közelében, szerkezeti törésirányok mentén.
A 1,5-30 m magas formák fokozatosan fejlõdnek. A kisebb csoportosan
álló, a nagyobb, a hegyoldalhoz még csatlakozó,
a típusos kúpszerû és a pusztuló formákba
egy balkáni népcsoport faragott fülkéket a honfoglalás
elõtt méhészkedés céljából.
A jégkorszakok idején alakultak ki az összesült, kemény
tufavonulatokat átvágó patakok szurdokvölgyei. A Bükkalja
idõsebb völgyei közé tartozó Tardi-patak a pliocén
végi tektonikus mozgások hatására egyre mélyebbre
vágta völgyét a könnyen erodálódó
tufába. A Felsõ-szoros keményebb kõzeteiben azonban
csak szûk szurdokot tudott kialakítani. Formailag leggazdagabb
a szurdok legszûkebb és a legmélyebb középsõ
szakasza, ahol a jégkorszakokban végbemenõ fagyaprózódás
hatására orgonasípok módjára sorjázó
kõzetoszlopok kísérik az erõsen kanyargó,
medencékkel, eróziós üstökkel tagolt medret.
A szerkezeti vonalak mentén zömében mészkõben
kialakult Hór-völgy földtani alapszelvények, feltárások,
barlangok sokaságával és a Bükk legszebb krioplanációs
formakincsével rendelkezik. Ide tartoznak az egybefüggõ sziklafalak,
lépcsõk és teraszok, kõkapu-sorozatok legyezõszerûen
kiterjedõ törmelékkúpokkal, törmelékpatakok,
kõtornyok, ördögbordák amelyek szintén a jégkorszakokban
végbemenõ fagyaprózódás hatására
alakultak ki. Több helyen az egykori hegységképzõ
mozgások nyomait is felfedezhetjük egy-egy hullámszerûen
meggyûrt, vagy egymás mellett elmozdult mészkõrétegen.
Visszafelé menve a Subalyuk-barlangba jutunk amelynek vízszintes
járatait valószínûleg a Hór, vagy egy mellékpatakja
formálta ki, míg a függõleges szakaszok az itt húzódó,
tektonikus hasadékok találkozásánál helyezkednek
el. A barlang kedvezõ fekvése miatt a neandervölgyi õsember
számára védelmet és jó szálláshelyet
biztosított, s Európa hírû leleteket õrzött
meg.
Oszlát elhagyva a Hór-völgy legszebb részén
emelkedik az Ódorvár meredek, sziklás csúcsa tetején
õskori, majd középkori vár nyomaival. A hegyet három
szerkezetileg feltolt, erõteljesen összetördelt szürke
tûzköves mészkõbõl álló pikkely
építi fel. A jégkorszakokban a csupasz kõzetfelszínen
a fagy repesztõ hatására a fentebb már jellemzett
változatos formakincs alakult ki, amelybõl egyedülállóak
a kiterjedt törmelékmezõk és a kõkapusorozatok
a közel 100 m hosszú törmelékfolyásokkal.
Itt található továbbá a kiemelkedõ földtani-paleontológiai
értékeket rejtõ Hajnóczy-barlang, mely valószínûleg
a Bükk legidõsebb barlangja. A Hosszú-völgy és
a Hór-völgy mentén futó tektonikus vonalak találkozásánál
emelkedõ Füzérkõn az erõsen összetöredezett
mészkõrétegeken szurdokszerû völgyrészletek
kõtornyok, kõkapuk és rombarlangok láthatók.
A Bükk legismertebb geomorfológiai értékeit a triász
mészkõformációk hordozzák, amelyek jó
oldhatósága kedvezett a karsztos formakincs létrejöttének.
A túra felmegy a fennsík peremére ahol oldott sziklafelszínek
ún. ördögszántások, függõtöbrök
vagy másképpen víznyelõk (Nagy-Hársas-, Tányéros-,
Zsérci-Nagy-Déli-teber stb.), töbörsoros völgyek
(pl. a Nagymezõn, a Zsidó-réten stb.), különbözõ
típusú barlangok, aknabarlangok és rombarlangok (Létrási-vizes-bg,
Szamentu-bg, Kis-Kõháti-zsomboly, Kálmán-réti-zsomboly,
Pes-kõi, Tar-kõi-bg, Anna-mésztufa-bg. stb.) láthatók.
A fennsíkperem - kõzetminõségi, szerkezeti okok
miatt kialakult - tájesztétikai szempontból is értékes
"kövei" - a Bükkfennsíki Mészkõ Formáción
a Pes-kõ, Cserepes-kõ, Tar-kõ, Három-kõ;
vagy a Répáshutai Mészkõ Formáción
a Vörös-kõ - szintén a jégkorszakok idején
nyerték el mai arculatukat. A Három-kõrõl és
a Tar-kõrõl csodálatos formagazdag tájkép
tárul a szemek elé. A fennsíkperemi szurdokvölgyek
kialakulása (Ablakos-kõ-völgy, Csondró-völgy,
Leány-völgy, Imó-völgye stb.) a földtörténeti
óidõben és középidõben (320-200 millió
éve) lerakódott üledékek érintkezési
zónájához köthetõ. Kb. 5 millió évvel
ezelõtt a Bükk kitakaródásakor fokozatosan felszínre
kerültek az egyre idõsebb kõzetrétegek, s az akkori
felszíni vízhálózat átöröklõdött
a karsztos térszínre, majd a jégkorszakok közötti
(2,4 millió évtõl) meleg-nedves idõszakokban a patakok
fokozatos bevágódásával nõtt a szurdokok
mélysége. A könnyebben pusztuló kõzetsávokon
(pl. agyagpala) a völgyoldalak lealacsonyodtak, a patakmedrek pedig kiszélesedtek.
A kemény mészkõfalakat a patak a hátravágódás
során látványos áttörésekkel, sokszor
vízesésekkel töri át, a falakon pedig szerkezeti formaelemek
(gyûrt, törésekkel szabdalt felszínek) jelennek meg.
A Nyomó-hegy, a Bükk idõsebb, 7-8 millió éves,
hegylábfelszínének szigetszerû maradványa.
A pliocén során a meleg-mérsékelt, félig-száraz
éghajlaton a málló felszín formálását
a záporpatakok végezték, s a vidék legnagyobb vízfolyásainak
õsei a Bükk lassan emelkedõ, félig kitakart tönkjéhez
csatlakozó peremvidéken fokozatosan hegylábfelszínt
alakítottak ki. A korszak végi újabb felboltozódás
hatására a folyók fokozatosan felszabdalták és
tovább alacsonyították a platóroncsokat. Az eróziónak
ellenálló összesült riolittufa részletek kipreparálódtak,
s fokozatosan magasodtak a kialakuló új felszín fölé.
Ez a Mész-hegy - Nyomó-hegy - Perpác aszimmetrikus hegycsoport
õrzi a régebbi felszínmagasságot.
Észak felé érdemes visszanézni a Hór-völgy
bejáratára, az elõttünk magasodó Mákszem
szõlõskertjeire és a háttérben emelkedõ
Ódor-hegy csúcsára.
Tisztában vagyunk vele, hogy nem lehet minden értéket fokozott
védelem alá helyezni. Azonban ha a területet ért emberi
beavatkozások nagyobb mértéke miatt elmarad a védelem,
akkor a gazdasági tevékenységek növekedésével
a veszélyeztetettség mértéke is fokozódni
fog.
Ezért kérünk mindenkit, hogy óvja e szebbnél
szebb képzõdményeket, hogy unokáink is gyönyörködhessenek
benne!